Na, ilyen egy XXI. századi „music center”!V

Apuka hifi-minőségben hallgathassa az akár 24-bites, FLAC-ban tárolt zenegyűjteményét a NAS-ról, TIDAL Master előfizetését a netről! Anyuka kedvére válogathasson a világ összes internetrádió-adója között! A kölyköknek ott a Spotify, ha megelégednek azzal a minőséggel! A vendégek pedig nyugodtan streamelhessék kedvencüket a telefonjukról Bluetooth-on keresztül a multiroom rendszerre – még ha az másnak nem is tetszik!

A fenti elvárásoknak megfelelő hálózati, multiroom rendszerben is használható lejátszókat immár évek óta kínálunk, nem is egy gyártótól. Eddig azonban egyik márka sem kínált annyi minden finomságot egy készülékben, mint a már raktárról kapható Arylic/Rakoit M50. (A RAKOIT – a gyártó – ezt a modellt nem a saját Arylic márkaneve alatt kínálja, hanem úgynevezett OEM gyártóként, bármely cég kérheti saját logójával, egyedi csomagolásban, ha saját termékeként kívánja árulni – és elegendő mennyiséget rendel. Mi logó nélkül kapjuk tőlük, még nem szántuk rá magunkat a saját márak elindításába 🙂

Nem is olyan régen még a hifi-tornyok, később a kevésbé igényes „music centerek” voltak felelősek az otthoni zenehallgatásért. A forrás lehetett magnókazetta, vinyl („bakelit”) lemez, AM/FM-rádió. Később megérkezett a CD-lemezjátszó és „hozzá” a magnókazetták digitálissá váló változatai, mint a DAT, majd a MiniDisk a SONY-tól vagy épp a DCC a Philips-től. Az alapvetően komponensekből (erősítő, lemezjátszó, rádiótuner, equalizer, CD-játszó, stb.) álló tornyok után érkeztek a kompaktabb, sokszor már egyetlen dobozban megvalósított minden-egyben music centerek, melyekhez csak egy hangfalpárra volt szükség – esetleg még egy Lagzi Lajcsi kazettára –, és kezdődhetett a mulatság.

Ugorjunk pár évtizedet előre az időben, talán még időben ahhoz, hogy ne veszítsük el 1990 után született olvasóinkat! Manapság is megvan az igény arra, hogy különböző forrásból játszhassunk le zenéket otthonunk kényelmében, de a források már teljesen mások, a zene tárolása és a hanghordozók is óriásit változtak, ahogy a zenehallgatási szokások is – főleg az internet megjelenése miatt.

Azt talán kijelenthetjük, hogy a zene iránti igény szerencsére nem csökkent az emberekben, a kikapcsolódásként, szórakozásként hallgatott zene továbbra is fontos élményforrás a legtöbbünk számára. A modern technika pedig segít abban, hogy az élmény még jobb legyen, a zenehallgatás, mint tevékenység még szórakoztatóbbá és változatosabbá válhasson.

Valahogy így néz ki az általunk immár 15+ éve követésre javallott otthoni zenehallgatás és „környéke”:

  • A kedvenc zenéinket gyűjtjük, továbbra is vásárolunk pl. CD-lemezeket is, de azok tartalmát számítógépes – veszteségmentesen tömörített formátumban – fájlként tároljuk és használjuk.
  • A fájl tárolásának helye ideális esetben egy otthoni NAS-szerver, ahol biztonságban van minden fájl, egyszerre otthonunk bármely eszköze hozzá tud férni, de az elérésük működik akár az interneten keresztül is, így egy nyaraláskor is „velünk lehet” minden zenénk.
  • A lejátszáshoz céleszközt; hálózati zenelejátszókat használunk. Ez csatlakozhat meglévő erősítőnkhöz, hangafalainkhoz, de lehet saját erősítője, akár még beépített hangszórója is.
  • A lakás több helyiségében is van zenelejátszónk, melyek egymástól függetlenül, de – pl. egy házibuli esetén, vagy amikor házimunka miatt mozgunk a lakáson belül – szinkronban is működhetnek. Utóbbi esetben minden helyiségben ugyan az szól, akár pl. a TV hangja.
  • A zenelejátszótól elvárjuk, hogy a prémium online zeneszolgáltatások közül a legnépszerűbbeket közvetlenül elérjék, ne kelljen mobiltelefon ahhoz, hogy pl. Spotify-t hallgathassunk otthon – a telefonon lehet, éppen telefonálnánk, miközben a háttérben szólhat a zene.
  • Az SACD megjelenése óta egyételmű, hogy a CD-lemezre rögzített, 16-bites, 44,1 kHz-es digitalizálásnál jóval jobb minőségben is rögzíthető a muzsika. Már online is hallgathatunk 24-bites felbontású zenéket (pl. TIDAL Master), vásárolhatunk/letölthetünk is online forrásból ilyet, de régi vinyl lemezeket is digitalizálhatunk így. Tehát szeretnénk alkalmanként vagy akár rendszeresen 24-bites vagy SACD-ről származó tartalmakat is megszólaltatni otthonunkban.
  • A digitális, számokból álló zenefájlokból nagyon sok módszerrel és sokféle végeredménnyel születhet meg az az analóg hanghullám, amely a fülünket – jó esetben – kényezteti zenehallgatás közben. A számokat analóg feszültségszintté alakító digitál-analóg konvertereken (DAC) nagyon sok múlik, így otthoni rendszerünkben is a lehető legjobbat szeretnénk használni. Tehát legyen egy márkás, nekünk tetsző hangképet produkáló DAC is az otthoni zenelejátszó-láncban!
  • A hangfalak, hangszórók terén nem történt talán olyan forradalmi változás, mint a lejátszás és zeneforrások terén, de jó lenne, ha tetszőlegesen választhatnánk olyan hangfalakat, melyek a fülünkkel és pénztárcánkkal, nem utolsó sorban pedig a lakás stílusával is „kompatibilis”. Tehát ne legyen beépített hangszóró abban a lejátszónkban, amelyet minőségi zenehallgatásra használnánk (mert pl. a konyhában lévőben már nyugodtan legyen, sőt, ott az a praktikus, amiben van)!
  • Praktikus funkció, ha a olyan zeneforrás is használható a lejátszónkon, mint pl. a TV vagy egy játékkonzol, így analóg és digitális bemenetek hasznosak lennének, hogy erősítőként is használhassuk.
  • Fiatal felhasználóknál gyakran a telefonon – vagy éppen a YouTube-on, tehát szintén csak a telefonon – vannak a leggyakrabban hallgatott zenék. Jó, ha van lehetőségünk ezek átküldésére a szobai hangrendszerünk számára, amihez a legegyszerűbb megoldást a Bluetooth…

És itt vissza is térhetünk végre mai hírünk főszereplőjéhez, „akiről” nem kevesebbet állítunk, mint azt, hogy a fentebb felsorolt elvárásoknak maradéktalanul megfelel! Szerintünk az Arylic M50 ugyanis az első olyan zenelejátszó a Lejátszó.hu kínálatában, amely a fentieket fontosnak tartó zenerajongók túlnyomó többségének ideális megoldás lehet, amire immár sok éve vártunk. A részletekért kérjük, olvasd el a termék részletes leírását, most csak a szerintünk különleges vagy fontos képességeket emelnénk ki:

  • ESS Sabre DAC-ja 24-bites, és a fájlokban lévő HD-s tartalom érintetlenül el is jut hozzá (ellentében a korábbi Arylic és iEast lejátszóinkkal), tehát a lehető legjobb minőséget kapjuk az analóg kimenetén, ha 24-bites zenéket hallgatnánk.
  • Otthonra több mint elegendő erejű, 2×80 Wattos zenei teljesítmény leadására képes beépített digitális erősítővel rendelkezik.
  • Akár a 24-bites MQA formátum is lejátszható a TIDAL-ról, miközben minden más népszerű online zeneszolgáltatást is ismer.
  • Apple Airplay (2) ls DLNA zenelejátszóként is használható.
  • USB DAC-ként közvetlenül a számítógéphez is csatlakoztatható (laptop DJ-k figyelem!).
  • Multiroom rendszerbe köthető bármely más, Linkplay platformra épülő zenelejátszóval (pl. Yamaha, Harman Kardon, JBL, Marshall, iEast, Linkplay).
  • Nem tudunk róla, hogy ennyi pénzért akár csak hasonló tudású vagy hangminőségű multiroom zenelejátszó kapható lenne bárhol is. Jelenleg 129 850 Ft ez a XXI. századi „music center” a kínálatunkban!

A RAKOIT/Arylic M50 termékről itt olvashatsz!

Mostantól tehát még nehezebb kifogást találnunk, miért nem nekünk való egyik Arylic zenelejátszó sem, a H50-nel igen magasra tette a lécet a kínai gyártó. Minőségi DAC-ja, akár 2×80 Wattos végfoka és a számtalan online zeneszolgáltatás támogatása (Spotify, TIDAL, hogy csak a legismertebbet és a legjobb minőségűt említsük) valóban egy mindent tudó XXI. századi zeneközponttá tesz a H50-est – igaz, ezt már az M50 kapcsán is kijelentettük 🙂 De fenntartjuk állításunkat mindkét modell kapcsán, hiszen egyik jobb, mint a másik, mindenki döntse el maga, számára melyek a fontos funkciók, és azok mennyit érnek! További részletek az Arylic H50 adatlapján található!

6782_1_c_big
Korábbi

Van még feljebb: Arylic H50 hálózati zenelejátszó

Újabb

Folyamatosan érkeznek a frissítések a WiiM Minire