Rólunk

RÓLUNK

Az Internetesrádiók.hu oldalt a NEON Multimedia Kft. hozta létre 2023 őszén azzal a céllal, hogy a cég által forgalmazott zenelejátszók között segítsen eligazodni, támogatást biztosítson azok használatához, illetve bemutassa az érdeklődőknek, hogy milyen eszközökkel érdemes – szerintünk – napjainkban a digitális formátumú zenéket tárolni és megszólaltatni, az interneten elérhető sok ezer rádióadást hallgatni.

A

NEON Multimedia Kft.

2006 óta importál hálózati zene- és médialejátszókat, NAS-szervereket. Oldalunk idősebb látogatóinak talán még ismerősek az olyan márkák, mint a Slimdevices (Squeezebox), az Infrant (ReadyNAS), a MacPower/inXtron), a DViCO, Dune HD vagy éppen a Popcorn Hour. Az első készülékek ezekből cégünkön keresztül érkeztek a magyar vásárlókhoz. Egyes márkákat azóta felvásárolták nagyobb vállalatok (mint pl. Logitec és Netgear), volt aki tönkrement, de pl. a Dune HD mai napig különösen sikeres médialejátszókat gyárt, akár high-end hangzással is.

Változnak a zenehallgatási szokások

Hasonlóan nagy változások történtek az elmúlt 15 évben a zenehallgatási szokásokban is világszerte, köszönhetően olyan termékeknek, mint az Apple iPod, olyan szolgáltatásoknak mint annó a Napster (mikor még az illegális MP3 terjesztésről volt híres) vagy utóbb a Spotify, TIDAL, Amazon Music, Apple Music, és persze az internetes rádióadók robbanásszerű elterjedése. A számítástechnika mindehhez kiválóan asszisztált, az MP3-tól kezdve számtalan fájlformátum született dedikáltan audió tartalom tárolására – akár veszteséges, akár veszteségmentes formában, de általában tömörítve, hogy minél kevesebb tárhelyen minél több zenét őrizhessünk. De a tárhelykapacitás rohamos bővülése (a korábban nagynak számító pár GB-os merevlemezek után ma már 20 TB-ost szinte minden HDD-gyártó kínál) és az akár 100+ merevlemezt is egyetlen kötetként kezelni képes NAS-ok megérkezése után már kevésbé izgalmas a tömörítés, sok tíz- vagy százezer zeneszám akár CD-minőségnél is jobb változatban történő tárolása sem nagy kihívás otthoni felhasználásra sem.

Az otthoni zenehallgatás forradalma

Ha már szinte korlátlan mennyiségben és tetszőleges minőségben létezhetnek zenegyűjtemények, szükségszerű, hogy ezek lejátszáshoz is számtalan, különböző prioritásoknak és felhasználási körülménynek megfelelő lejátszó eszköz is elérhető legyen. És elérhető is… Oldalunkon ezek közül mutatunk be idehaza is kapható, általunk ajánlott típusokat, de híreinkben bizonyosan sok más izgalmas eszközről is folyamatosan beszámolunk, amelyek az otthoni zenehallgatást érintik.

Az Internetesrádiók.hu-n látható márkák készülékei viszonteladói partnereinken keresztül országszerte megvásárolhatóak, cégünk budapesti és szegedi bemutatótermeiben kipróbálhatóak.